Ha sorsod hív, mint szél faágról kér levélt,
hiába jött a végtelen, s helyet cserélt…
Hiába tűnt a múltba rég a bűvölet,
ha most is tölti perc szívem veled!
És rég miért lebeg előttem oly varázs,
hogy erre térsz, s az őszbe végtelen találsz?
Mitől reméllek egyre még – reménytelen,
(levél a szélt,)
ha most tudom,
csak sóhajom szédíti el szívem?
